Neuropress Terápia

NeuroPress Terápia logó

Németországban nevelkedtem, majd ott végeztem közgazdasági szakon. Életem során mindig érdekelt az egészség és az azzal kapcsolatos témakörök, hozzá tartozó kutatások, új irányok és lehetőségek.

2001-ben Magyarországra költöztem és a családi vállalkozásba beléptem, ahol Édesapám ennek a terápiának az alapjait kidolgozta és sikeresen alkalmazta. A terápia alapfilozófiája magával ragadott és az eredményei meggyőztek, így egyértelmű volt számomra, hogy ez az, amivel foglalkozni szeretnék, ezt szeretném tovább vinni, fejleszteni és kutatni.

Időközben elvégeztem a természetgyógyászati iskolát reflexológiai szakképesítéssel. Tudásomat többek között bővítettem funkcionális táplálkozási- és hormonegyensúly tanácsadó képesítéssel.

A gyógyítás ezen, területe vált számomra életfeladattá, melyet és emellett magamat is folyamatosan képzem és fejlesztem. Nincs nagyobb elismerés és motiváció számomra, mint a hozzánk forduló pácienseink gyógyulásának öröme.

Fontos számomra az egészségtudatos életmód, mint testileg, szellemileg és lelkileg. Bízom benne, hogy gyermekem is továbbviszi örökségét és szeretném kisgyerekes Édesapaként, hogy fiam büszke legyen Rám, és amit csinálok minden tekintetben példaértékű legyen.