Sikertörténetek
Az öngyógyító folyamatok ereje - Nőgyógyászati panaszok

Valóra vált álom!
„Idén már hármasban ünnepeltük a Karácsonyt”

 

2016 szeptemberében kerestük fel párommal a Neuropress terápiát. Kisbabát szerettünk volna, de mivel több olyan egészségügyi problémánk volt ami megakadályozta álmunk valóra válását, úgy döntöttünk, hogy megpróbálkozunk egy szelíd, beavatkozás mentes  terápiával. Bíztunk benne, hogy nekünk is segíteni fog.

Kamaszkorom óta nagyon rendszertelen és rendkívül görcsös volt a menstruációm, nagyon sok fájdalomcsillapító szedésével tudtam csak átvészelni azt a néhány napot. Korábban fogamzásgátlót is szedtem, ami teljesen felborította a hormonháztartásomat, emellett a párom néhány éve egy elég komoly urológiai műtéten esett át, ami szintén megnehezítette a gyermekáldást.

Az állapotfelmérést követően elkezdődtek a kezelések. Veszprémből jártunk Győrbe, nem mindig volt egyszerű leszervezni az utazást, de az elszántság és a kisbabánk utáni vágy  erősebb volt mindennél. A kezelések mellett, teljes életmódváltásra  is szükség volt, bár ezt már egy ideje mi is éreztük, sajnos segítség nélkül nem ment. A  párom rengeteget dolgozott, rendszeresen túlhajszolt volt, nagyon sok  kávét fogyasztott,  és az is  előfordult néha, hogy éjjel tudott csak vacsorázni. Vargha úr elmagyarázta, hogy mi zajlik a szervezetünkben és mit kell tennünk annak érdekében, hogy hatékonyabb legyen a kezelés és mielőbb eredmény szülessen. Javaslatait megfogadva, erős akarattal és elszántsággal változtattunk rossz szokásainkon, időt szenteltünk a sportra a pihenésre és a táplálkozási tanácsokat is betartottuk. Nem állítom azt, hogy mindig könnyű volt betartani az étrendet, a rendszeres testmozgás is sok esetben nehéz volt egy fárasztó nap után, de most visszagondolva minden erőfeszítést megért. A kezelések hatására először a menstruációm rendeződött. Pontosan 28 napra jött meg minden hónapban, ezt követően szép lassan minden panaszunk rendeződött, jól éreztük magunkat. 2017 januárjában a felülvizsgálatkor Vargha úr szünetet iktatott be a kezelések között. Márciusban megtörtént a csoda amire mindketten már nagyon vártunk, állapotos lettem. Szavakkal nem is lehet kifejezni azt az  örömöt amit éreztünk.

2017 november 15-én hajnalban megszületett egy kis angyal, Adél, a mi kislányunk 3300 grammal és 52 centiméterrel. Úgy gondolom, hogy ezt a csodát a mi akaraterőnkön túl nagyban köszönhetjük a Neuropress Terápiának. Idén karácsonykor fogunk először hármasban ünnepelni, és természetesen meg sem állunk a nagycsaládig…

 

Á & Z

Online bejelentkezés állapotfelmérésre
Tedd meg az első lépést a gyógyuláshoz vezető úton!

NEUROPRESS TERÁPIA BUDAPESTEN A XI. kerületben
1114 Budapest, Ulászló u. 38.
Mobil: 06-30/434-7094

NEUROPRESS TERÁPIA BUDAPESTEN A XII. kerületben

1123 Budapest, Kék golyó u. 6.

Mobil: 06-30/777-7033

NEUROPRESS TERÁPIA KECSKEMÉTEN
6000 Kecskemét, Vízöntő u. 9.

Tel.: 06-76/506-764
Mobil: 06-30/944-2528

NEUROPRESS TERÁPIA GYŐRBEN

9027 Győr, Madách utca 22.Tel.: 06-96/313-521 Mobil: 06-70/341-5951


NEUROPRESS TERÁPIA SZEGEDEN
6724 Szeged, Kálvária tér 16. I/C-D
Mobil: 06-30/372-4600

 

NEUROPRESS TERÁPIA DUNASZERDAHELYEN
Dunaszerdahely, Galántai út 658
Tel: +421-911-627-644