Sikertörténetek
Az öngyógyító folyamatok ereje - Allergia
Mindig külön büszkeséggel tölt el minket, ha egy gyermeken sikerül segítenünk!

Sebastian gyógyulás története, édesanyja köszönő levele:
Kisfiunknál, Sebastiannál (7 éves), 3 és fél évesen, ovi kezdés után jelentkeztek az első problémák: állandó orrhang, nátha, köhögés, orrvérzés. Először a közösségre fogtuk: „ meg kell szokni..„Fél évig rohangáltunk vele folyamatosan az orvoshoz. A gyógyszeres kezelésektől időlegesen jobban lett, de hamarosan kezdődött minden előlről.Elegünk volt már az egészből, főleg abból, hogy betegnek lássuk a kisfiunkat! Allergológusnál kötöttünk kis, aki megállapította a por, penész, dió , mogyoróallergiát. Heuréka!-gondoltuk, de egy év gyógyszerszedés és az allergének kerülése ellenére sem volt valami rózsás a helyzet, bár az azt megelőzőekhez képest, mondhatni, jobban volt
2014-ben, az első osztály megkezdésével, szinte azonnal erősödtek a tünetei. Tehetetlennek éreztem magam. Utólag elgondolkodva, fogalmam sincs mi történhetett volna, ha nem fedezzük fel ezt a fantasztikus terápiát.
Az állapotfelmérés és biorezonanciás szűrővizsgálatok eredményei alapján, sok mindent ki kellett zárni az étrendjéből. Nem volt könnyű futam, de Sebi nagyon jól viselte. Megértette hogy a már szinte elviselhetetlen köhögés elkerüléséhez, NEM fogyaszthat bizonyos dolgokat. Pl.: semmi gluténtartalmú élelmiszert, valamint tejet, élesztőt, cukrot és vörös húst sem.
Hihetetlennek tűnhet, de már a második kezelést követően megszűnt a krónikus köhögés! Bár néhány hét alatt az összes tünete elmúlt, azért szorgalmasan folytattuk a terápiát, az előírtaknak megfelelően. A nehezén már túl vagyunk és annyit biztosan mondhatunk, hogy megérte! A NeuroPress egész csapata nagyon segítőkész, bármilyen kérdésem volt segítettek! Ami pedig szintén nagyon fontos: Sebi mindig jókedvvel ment és jókedvvel is távozott a kezelésekről! Azt hiszem, annak, aki már hordta orvoshoz a gyerekét, nem mondhatnék ennél meggyőzőbbet!
JÓL DÖNTÖTTÜNK HOGY A NEUROPRESS TERÁPIÁT választottuk! Csakis köszönettel tartozunk!
Lőrinczi Csilla, Gerasimov Sebastian anyukája
Online bejelentkezés állapotfelmérésre
Tedd meg az első lépést a gyógyuláshoz vezető úton!

NEUROPRESS TERÁPIA BUDAPESTEN A XI. kerületben
1114 Budapest, Ulászló u. 38.
Mobil: 06-30/434-7094
NEUROPRESS TERÁPIA BUDAPESTEN A XII. kerületben
1123 Budapest, Kék golyó u. 6.
Mobil: 06-30/777-7033
NEUROPRESS TERÁPIA GYŐRBEN
9027 Győr, Madách utca 22.
Tel.: 06-96/313-521
Mobil: 06-70/341-5951
NEUROPRESS TERÁPIA KECSKEMÉTEN
6000 Kecskemét, Vízöntő u. 9.
Tel.: 06-76/506-764
Mobil: 06-30/944-2528
NEUROPRESS TERÁPIA PÉCSEN
7624 Pécs, Tavasz utca 27.
Tel.: 06-72/211-359
Mobil: 06-30/359-9598
NEUROPRESS TERÁPIA SZEGEDEN
6724 Szeged, Kálvária tér 16. I/C-D
Mobil: 06-30/372-4600
NEUROPRESS TERÁPIA DUNASZERDAHELYEN
Dunaszerdahely, Galántai út 658
Tel: +421-911-627-644