Sikertörténetek
Az öngyógyító folyamatok ereje - Nőgyógyászati panaszok
A 9. lombikra készülve „CSODA TÖRTÉNT”, a Neuropress terápiának köszönhetően természetes úton fogant meg kisbabánk és megszületett Anna baba.
Miután eldöntöttük, hogy kisbabát szeretnénk, egy évnyi próbálkozás után 2009-ben szembesültünk azzal a ténnyel, hogy minimális eséllyel lehet természetes úton gyermekünk.
Orvosi javaslatra felkerestünk egy meddőségi intézetet, ahol sok-sok vizsgálat, beavatkozás valamint egy későbbi életmódváltást követően 2016-ban a 6. lombikunk sikerült, mely sajnos terhesség megszakítással végződött a terhesség 20. hetében. A nagyon nagy fájdalmunk és szomorúságunk ellenére sem adtuk fel a reményt, hogy majd egyszer egy kicsi életet tartsunk a kezünkben. Ezt követően további 2 sikertelen lombik beavatkozáson mentünk keresztül…Ennyi főleg lelki megpróbáltatás után döntöttünk úgy, hogy a következő és talán az utolsó beavatkozás előtt egy alternatív gyógymódot kell kipróbálnunk, mely felkészít minket a 9. lombikra.
Ráleltünk a NeuroPress Terápiára
Miközben kutakodtunk, hogy merre induljunk el, előkerült egy régebben elrakott újságcikk a Neuropress Terápiáról. Egyből felkeltette érdeklődésünket, amint lehetett időpontot kértünk. Állapotfelmérésen és biorezonancia vizsgálaton is részt vettünk, melyek új felismerésekkel, tanácsokkal és javaslatokkal egészítették ki a korábban elkezdett életmód váltásunkat. Heti 2-3 alkalommal jártunk kezelésre, mellette komolyan betartottuk az étkezési javaslatokat. A Neuropress dolgozóitól a kezelés alatt sok-sok kedves és bátorító szót kaptunk, ami még könnyebbé tette a néha kicsit fájdalmas terápiát.
Másfél hónapi kezelés után egy tavaszi délután – miután pár nap késett a menstruáció – vettünk egy tesztet.
CSODA TÖRTÉNT! A Neuropress Terápiának köszönhetően a teszten megjelent a már nagyon régen várt második csík. El sem akartunk hinni, ennyi kudarc, fájdalom és sikertelenség után. Több mint 10 év után, 2019.01.18-án, a mi kisbabánk születésének napján hittük el igazán, hogy a mi történetünk valóság és nem csak álom, beköltözött életünkbe az igazi boldogság!
Mindent nagyon köszönünk Vargha Zsoltnak és Neuropresscsapatának!
Péterfalvi Kati és Csabi
Online bejelentkezés állapotfelmérésre

NEUROPRESS TERÁPIA BUDAPESTEN A XI. kerületben
1114 Budapest, Ulászló u. 38.
Mobil: 06-30/434-7094
NEUROPRESS TERÁPIA BUDAPESTEN A XII. kerületben
1123 Budapest, Kék golyó u. 6.
Mobil: 06-30/777-7033
NEUROPRESS TERÁPIA KECSKEMÉTEN
6000 Kecskemét, Vízöntő u. 9.
Mobil: 06-30/944-2528
NEUROPRESS TERÁPIA GYŐREN
9027 Győr, Madách utca 22.
Tel.: 06-96/313-521
Mobil: 06-70/341-5951
NEUROPRESS TERÁPIA SZEGEDEN
6724 Szeged, Kálvária tér 16. I/D
Mobil: 06-30/372-4600
NEUROPRESS TERÁPIA DUNASZERDAHELYEN
Dunaszerdahely, Galántai út 658
Tel: +421-911-627-644