Sikertörténetek
Az öngyógyító folyamatok ereje - Bőrgyógyászati panaszok
Váczi Lili – ekcéma
„Kislányom (8 éves) egy nagyon kellemetlen tünetekkel járó betegségből, az ekcémából gyógyult meg.

Négy évesen jelentkeztek az első tünetek, viszketett a bőre, már szinte véresre vakarta, és az összes testhajlatában begyulladt a bőre, és szinte égette. Mint utóbb kiderült, az ekcémát nála tejérzékenység okozta, és ezáltal nem csak ez a bőrbetegség jelent meg, hanem az egész immunrendszere is legyengült..hamarabb lett beteg, és a lefolyásuk is hosszabb ideig tartott.
A terápia intézetében, biorezonanciás felmérésen is voltunk, ami pontosan kimutatta, melyek azok a táplálékok amelyekre a Lili szervezete érzékenyen reagál. Megváltoztattuk étkezési szokásainkat, igyekszünk mindent betartani, még most is, hogy már nem kell járnunk, hiszen a kezeléseknek hála, először fokozatosan csökkentek az újabb sebek megjelenései, majd kis idő múlva teljesen múltak.
Nagyon boldog vagyok, hogy kislányomnak nem kell együtt élnie egy ilyen kellemetlen betegséggel. Köszönöm a lehetőséget Neuropress.
Online bejelentkezés állapotfelmérésre
Tedd meg az első lépést a gyógyuláshoz vezető úton!

NEUROPRESS TERÁPIA BUDAPESTEN A XI. kerületben
1114 Budapest, Ulászló u. 38.
Mobil: 06-30/434-7094
NEUROPRESS TERÁPIA BUDAPESTEN A XII. kerületben
1123 Budapest, Kék golyó u. 6.
Mobil: 06-30/777-7033
NEUROPRESS TERÁPIA GYŐRBEN
9027 Győr, Madách utca 22.
Tel.: 06-96/313-521
Mobil: 06-70/341-5951
NEUROPRESS TERÁPIA KECSKEMÉTEN
6000 Kecskemét, Vízöntő u. 9.
Tel.: 06-76/506-764
Mobil: 06-30/944-2528
NEUROPRESS TERÁPIA PÉCSEN
7624 Pécs, Tavasz utca 27.
Tel.: 06-72/211-359
Mobil: 06-30/359-9598
NEUROPRESS TERÁPIA SZEGEDEN
6724 Szeged, Kálvária tér 16. I/C-D
Mobil: 06-30/372-4600
NEUROPRESS TERÁPIA DUNASZERDAHELYEN
Dunaszerdahely, Galántai út 658
Tel: +421-911-627-644