top of page

Sikertörténetek
Az öngyógyító folyamatok ereje - Bőrgyógyászati panaszok

Boros Csilla – ekcémás bőrpanaszaitól és migrénes fejfájásaitól szabadult 
 „Több mint 10 éve küzdöttem egy nagyon kellemetlen bőrbetegséggel az ekcémával. Leginkább a lábaimon jött elő és már olyan szinten okozott problémát, hogy csak hosszú ruhákat hordhattam, melyek eltakarták a lábam egészen a bokámig.

Emellett egy folyamatos viszketés tette még kellemetlenebbé az életemet. Rengeteg pénzt költöttem vizsgálatokra, gyógyszerekre és krémekre. Sajnos egyik sem volt eredményes.

 

Még azt sem tudták megmondani, hogy mi okozza az ekcémás bőrelváltozást. Az utóbbi években ez az állapot állandósult a lábam folyamatosan sebes volt és a testem más területein is előjöttek a kiütések. Kétségbe voltam esve, hiszen az ekcéma gyógyítására javasolt összes lehetőséggel próbálkoztam már. Az anyukám hívta fel a figyelmemet a Neuropress terápiára. Ő biztos volt benne, hogy ott segíteni tudnak. Én már nem hittem semmiben, de az ő kedvéért beleegyeztem a kivizsgálásba. Néhány hónap kezelés után úgy érzem, hogy végre újra a régi önmagam vagyok. Persze szükség volt némi életmódváltásra, de legalább végre tudom, hogy mi okozta a problémát és hogyan őrizhetem meg az egészségemet.
Ráadásként az évek óta tartó migrénes fejfájásaim is megszűntek. El sem tudom mondani, hogy milyen jó érzés újra egészségesnek lenni. Az ekcémás panaszaim megszűntek, újra vidám és magabiztos lettem. Köszönöm a Neuropress terápia minden dolgozójának, hogy segítettek rajtam.
Köszönet a barátságos és kedves légkörért, mely nemcsak a test gyógyulását segíti hanem a lelket is..”

Online bejelentkezés állapotfelmérésre
Tedd meg az első lépést a gyógyuláshoz vezető úton!

Sikeresen elküldted üzenetedet

NEUROPRESS TERÁPIA BUDAPESTEN A XI. kerületben
1114 Budapest, Ulászló u. 38.
Mobil: 06-30/434-7094

NEUROPRESS TERÁPIA BUDAPESTEN A XII. kerületben

1123 Budapest, Kék golyó u. 6.

Mobil: 06-30/777-7033

NEUROPRESS TERÁPIA GYŐRBEN
9027 Győr, Madách utca 22.
Tel.: 06-96/313-521
Mobil: 06-70/341-5951

NEUROPRESS TERÁPIA KECSKEMÉTEN
6000 Kecskemét, Vízöntő u. 9.

Tel.: 06-76/506-764
Mobil: 06-30/944-2528


NEUROPRESS TERÁPIA PÉCSEN
7624‎ Pécs, Tavasz utca 27.
Tel.: 06-72/211-359
Mobil: 06-30/359-9598

NEUROPRESS TERÁPIA SZEGEDEN
6724 Szeged, Kálvária tér 16. I/C-D
Mobil: 06-30/372-4600

 

NEUROPRESS TERÁPIA DUNASZERDAHELYEN
Dunaszerdahely, Galántai út 658
Tel: +421-911-627-644

bottom of page