top of page

Sikertörténetek
Az öngyógyító folyamatok ereje - Cukorbetegség

INZULINNAL KEZELT DIABETES ÉS HYPERTÓNIA
Baksa László, Izsák

„Tavaly tavasszal többféle problémával jelentkeztem állapotfelmérésre a NeuroPress Terápia rendelőjébe. Orvosi papírjaim magas vérnyomásról, 2-es diabetesről, dermatitisről, vesecisztáról és magas trigliceridről szóltak, s ezekhez gyakori, főként fronthatásokra jelentkező térdízületi panasz társult. A módszerről már sokat olvastam, sok jót hallottam, így felkerestem az intézményt.

AZ ÁLLAPOTFELMÉRÉSEN KOMPLEX KÉPET KAPTAM SZERVEZETEMRŐL és arról, hogy a folyamatosan fennálló terhelések következtében hogyan alakultak ki panaszaim. A diagnosztizált problémákon kívül számos más terület terheltségére is fény derült. Vargha Attila egyszerűen, érthetően, összefüggéseiben vázolta a testemben zajló folyamatokat, felhívta a figyelmem azokra az egyszerű, mégis elengedhetetlen változtatásokra, melyeket gyógyulásom érdekében végre kellett hajtanom.


Elkezdődtek a kezelések. Vérnyomásom és vércukorértékeim már a terápia első fázisában javultak. AZ INZULINADAGOKAT FOKOZATOSAN CSÖKKENTENI TUDTAM, VÉGÜL ELHAGYTAM, Meforal nevű orvosságot azonban még egy darabig szednem kellett. Később aztán már erre sem volt szükség, mint ahogy a vérnyomáscsökkentőkre sem. Orvosságaim leépítését Vargha Úrral a kontrollok során egyeztetve, szakorvosaim véleményét is figyelembe véve, szervezeti állapotomnak megfelelően hajtottam végre.

 

A kezelések hatására egyre jobban és jobban éreztem magam. Kiegyensúlyozottabb lettem, nőtt a teherbíró képességem, tüneteim pedig fokozatosan csökkentek, majd elmúltak. Természetesen mindehhez szigorúan és következetesen be kellett tartanom a kezelési terveket és a kapott előírásokat. A panaszaim a múlté, orvosságot egyáltalán nem szedek! Egészségesebb, vidámabb, energikusabb lettem, s ezért örökké hálás leszek ennek a rendkívüli gyógymódnak. Erőt, kitartást és jó egészséget kívánok gyógyító munkájához a NeuroPress Terápia minden munkatársának!”

Online bejelentkezés állapotfelmérésre
Tedd meg az első lépést a gyógyuláshoz vezető úton!

Sikeresen elküldted üzenetedet

NEUROPRESS TERÁPIA BUDAPESTEN A XI. kerületben
1114 Budapest, Ulászló u. 38.
Mobil: 06-30/434-7094

NEUROPRESS TERÁPIA BUDAPESTEN A XII. kerületben

1123 Budapest, Kék golyó u. 6.

Mobil: 06-30/777-7033

NEUROPRESS TERÁPIA GYŐRBEN
9027 Győr, Madách utca 22.
Tel.: 06-96/313-521
Mobil: 06-70/341-5951

NEUROPRESS TERÁPIA KECSKEMÉTEN
6000 Kecskemét, Vízöntő u. 9.

Tel.: 06-76/506-764
Mobil: 06-30/944-2528


NEUROPRESS TERÁPIA PÉCSEN
7624‎ Pécs, Tavasz utca 27.
Tel.: 06-72/211-359
Mobil: 06-30/359-9598

NEUROPRESS TERÁPIA SZEGEDEN
6724 Szeged, Kálvária tér 16. I/C-D
Mobil: 06-30/372-4600

 

NEUROPRESS TERÁPIA DUNASZERDAHELYEN
Dunaszerdahely, Galántai út 658
Tel: +421-911-627-644

bottom of page