Sikertörténetek
Az öngyógyító folyamatok ereje - Emésztőrendszeri panaszok
Vissy Gizella - Az én történetem:
Sajnálatos módon évek óta problémám volt a gyomrommal. Nagyon sokszor fájt, égett, minden étkezés után puffadtam és évente általában több olyan gyomorpanaszom is volt, ami miatt infúzióra is kötöttek.

Nagyon sok orvosnál jártam és mind egytől egyik azt mondta, hogy semmi bajom, csak gyenge a gyomrom. Mielőtt megtaláltam a Neuropress Terápiát már olyan rossz volt a helyzet, hogy semmi sem maradt meg bennem, naponta többször volt hasmenésem és sehova se tudtam elmenni otthonról.
Annak ellenére viszont nem fogytam, sőt híztam, a hajam csomókban hullott és átlagban 3-4 órát tudtam aludni. Az ember nem is gondolja, hogy egy ilyen probléma mennyi mindenre hatással lehet, kialakultak mindemellett nőgyógyászati problémáim is.
Egy újságcikknek köszönhetően rátaláltam a Neuropress Terápiára és úgy gondoltam veszteni valóm nincs, ezért elmegyek egy állapotfelmérésre. Mikor Vargha Attila felmérte az állapotomat kiderült, hogy bélgyulladásom van és az összes problémámnak ez a gyökere. Ezt követően megkezdtük a komplex kezelést, melyek heti rendszerességgel történtek, illetve megkaptam egy új életformához a szükséges alapirányokat.
Az új életem először ijesztőnek tűnt, mert át kellett alakítanom a táplálkozásomat, illetve, hogy a mindennapi fókuszt ne a betegségemre összpontosítsam.
Ahogy teltek a hetek egyre jobban lettem, és úgy 2 hónap után már nem kellett többé hasfogó, tudtam aludni és jobb volt a közérzetem, a kilók csak úgy folytak le rólam.
4 hónapnyi kezelés után elmondhatom, hogy teljesen jól vagyok :) Azt gondolom, hogy hála a Neuropress csapatának ma egy egészséges, teljes életet tudok élni és nem csak, hogy a gyomrom rendbe jött, de más betegség (influenza, járvány) se talál meg engem és a nőgyógyászati problémáim is már a múlté!
Köszönöm Vargha Attilának és a NeuroPress Terápia csapatának!
Online bejelentkezés állapotfelmérésre
Tedd meg az első lépést a gyógyuláshoz vezető úton!

NEUROPRESS TERÁPIA BUDAPESTEN A XI. kerületben
1114 Budapest, Ulászló u. 38.
Mobil: 06-30/434-7094
NEUROPRESS TERÁPIA BUDAPESTEN A XII. kerületben
1123 Budapest, Kék golyó u. 6.
Mobil: 06-30/777-7033
NEUROPRESS TERÁPIA GYŐRBEN
9027 Győr, Madách utca 22.
Tel.: 06-96/313-521
Mobil: 06-70/341-5951
NEUROPRESS TERÁPIA KECSKEMÉTEN
6000 Kecskemét, Vízöntő u. 9.
Tel.: 06-76/506-764
Mobil: 06-30/944-2528
NEUROPRESS TERÁPIA PÉCSEN
7624 Pécs, Tavasz utca 27.
Tel.: 06-72/211-359
Mobil: 06-30/359-9598
NEUROPRESS TERÁPIA SZEGEDEN
6724 Szeged, Kálvária tér 16. I/C-D
Mobil: 06-30/372-4600
NEUROPRESS TERÁPIA DUNASZERDAHELYEN
Dunaszerdahely, Galántai út 658
Tel: +421-911-627-644