top of page

Sikertörténetek
Az öngyógyító folyamatok ereje - Emésztőrendszeri panaszok

Farkas Kata - megszűnt a gyomorpanasza
Tavaly októberben erős hasi fájdalmakkal kórházba kerültem és rengeteg vizsgálaton estem át annak érdekében, hogy kiderítsék, mitől van. Semmilyen szervi problémát nem találtak viszont még gyógyszer szedésére sem akart elmúlni. A kivizsgálás így eredménytelen volt, a problémám továbbra is fenn ált.

Ekkor kerestünk más fajta gyógymódot és családom egy jó ismerősének ajánlásával találtuk meg a NeuroPress Terápiát. Vargha Attila egyből megállapította, hogy a problémámnak a hátterében, az életemben – a közelmúltban – bekövetkezett változások állnak, melyek lelki gondokból testi tünetekké váltak.

 

Az étkezésem rossz irányba fordult és az alvásnak sem szenteltem elég időt, ezáltal egy negatív életmód változás következett be, ami okozta az egészségügyi problémáimat. Testemben egyszerre több probléma is jelentkezett.
Miután elkezdtem a kezeléseket és a számomra előírt diétát a fájdalmaim elkezdtek elmúlni.


3 hónapon keresztül jártam, kezdetben heti háromszor majd az állapotom javulásával ez a szám csökkent.
Mára teljesen jól vagyok, a diétát ezen túl is szeretném tartani, még ha nem is annyira szigorúan, mint a kezdetekben, mert jobban érzem magamat és tudom, ha erre odafigyelek nem térnek vissza a problémáim sem. 
Köszönök mindent Vargha Attilának és NeuroPress odaadó csapatának!

Online bejelentkezés állapotfelmérésre
Tedd meg az első lépést a gyógyuláshoz vezető úton!

Sikeresen elküldted üzenetedet

NEUROPRESS TERÁPIA BUDAPESTEN A XI. kerületben
1114 Budapest, Ulászló u. 38.
Mobil: 06-30/434-7094

NEUROPRESS TERÁPIA BUDAPESTEN A XII. kerületben

1123 Budapest, Kék golyó u. 6.

Mobil: 06-30/777-7033

NEUROPRESS TERÁPIA GYŐRBEN
9027 Győr, Madách utca 22.
Tel.: 06-96/313-521
Mobil: 06-70/341-5951

NEUROPRESS TERÁPIA KECSKEMÉTEN
6000 Kecskemét, Vízöntő u. 9.

Tel.: 06-76/506-764
Mobil: 06-30/944-2528


NEUROPRESS TERÁPIA PÉCSEN
7624‎ Pécs, Tavasz utca 27.
Tel.: 06-72/211-359
Mobil: 06-30/359-9598

NEUROPRESS TERÁPIA SZEGEDEN
6724 Szeged, Kálvária tér 16. I/C-D
Mobil: 06-30/372-4600

 

NEUROPRESS TERÁPIA DUNASZERDAHELYEN
Dunaszerdahely, Galántai út 658
Tel: +421-911-627-644

bottom of page