top of page

Sikertörténetek
Az öngyógyító folyamatok ereje - Emésztőrendszeri panaszok

Gyógyultunk sikertörténete - Emésztési panaszok, vese-görcsök

Szombathelyi Gyuláné vagyok. Évekkel ezelőtt epeműtéten estem át,  amivel  rendben is lehetett  volna minden. Ami azonban a kórházból való hazaérkezésemet követően történt, nem kívánom senkinek. 

Súlyos emésztési  problémák és napokig tartó vesegörcsök jelentkeztek nálam. Fájdalmaimat nagy dózisú fájdalomcsillapítóval próbálták enyhíteni, ami ideig óráig segített ugyan, de a problémát nem szüntette meg. Állandóan kivizsgálásokra jártam.

Nagyon el voltam keseredve, és nem láttam a kiutat. Egy kedves ismerősöm javasolta a Neuropress terápiát, áradozott róla, hogy milyen jó, próbáljam ki! Felkerestem a rendelőt és bejelentkeztem.

 

Már az első alkalommal megtetszett az a nyugodt légkör ami fogadott. Soromra várva a rendelő  falain lévő sikertörténeteket  olvastam. Csupa mosolygós fotó, lelkes beszámoló! ..éreztem, hogy jó helyen járok!

 

A kezelésektől aztán egyre jobban éreztem magam, igyekeztem betartani minden tanácsot amivel elláttak. Talán a táplálkozás része volt számomra a legnehezebb, de megküzdöttem azzal is. Boldogan kijelenthetem, hogy meggyógyultam, jól érzem magam, nincsenek görcseim  és energikus vagyok!

 

Köszönöm szépen a segítséget  Vargha Zsolt vezető terapeutának és szakképzett munkatársainak!”

Online bejelentkezés állapotfelmérésre
Tedd meg az első lépést a gyógyuláshoz vezető úton!

Sikeresen elküldted üzenetedet

NEUROPRESS TERÁPIA BUDAPESTEN A XI. kerületben
1114 Budapest, Ulászló u. 38.
Mobil: 06-30/434-7094

NEUROPRESS TERÁPIA BUDAPESTEN A XII. kerületben

1123 Budapest, Kék golyó u. 6.

Mobil: 06-30/777-7033

NEUROPRESS TERÁPIA GYŐRBEN
9027 Győr, Madách utca 22.
Tel.: 06-96/313-521
Mobil: 06-70/341-5951

NEUROPRESS TERÁPIA KECSKEMÉTEN
6000 Kecskemét, Vízöntő u. 9.

Tel.: 06-76/506-764
Mobil: 06-30/944-2528


NEUROPRESS TERÁPIA PÉCSEN
7624‎ Pécs, Tavasz utca 27.
Tel.: 06-72/211-359
Mobil: 06-30/359-9598

NEUROPRESS TERÁPIA SZEGEDEN
6724 Szeged, Kálvária tér 16. I/C-D
Mobil: 06-30/372-4600

 

NEUROPRESS TERÁPIA DUNASZERDAHELYEN
Dunaszerdahely, Galántai út 658
Tel: +421-911-627-644

bottom of page