top of page

Sikertörténetek
Az öngyógyító folyamatok ereje - Allergia

Zsófi a NeuroPressnek köszönhetően meggyógyult. Immunrendszerét felerősítettük, így már nem küzd folyamatos felső légúti panaszokkal, migrénes fejfájása elmúlt és emésztőrendszere is helyrejött.

Fejfájás, felső légúti megbetegedés, allergia

Az én történetem évek hosszú sorára nyúlik vissza, ami mellé borzalmas fejfájás társult. Ez nem átlagos volt, még csak nem is a frontok miatt. Egyszerűen nem tudtuk az okát. Két éves kivizsgálás után már feladni kívántam az egészet és elfogadtam, hogy az életemben lesznek olyan napok, hetek, sőt hónapok, amikor majd nem akar szűnni, és hogy bizony semmit nem tehetek ellene, szó szerint semmit. Mindig más és más gyógyszert írtak fel, ami egy ideig óráig hatott, de azután újból semmi. Kezdtünk kifogyni a lehetőségekből.

 

NeuroPress állapotfelmérés

Édesanyám javaslatára jöttem el a NeuroPressbe Vargha Attilához és kollegáihoz, akiknek a segítsége nélkül most nem élhetnék önfeledt, boldog életet. Az én siker sztorim előzménye, hogy a fejfájás mellé társult a folytonos megbetegedés (felső légúti megbetegedés, allergia), amire persze antibiotikumot írtak fel állandóan, valamint az emésztési zavarok. Egyszerűen felborult minden. 

500.jpg

NeuroPress kezelések

Őszintén meg kell mondjam, elég szkeptikus voltam, de adtam a terápiának is egy lehetőséget, mint előtte minden másnak is. Fájdalmas volt, de minden perce megérte. Nem akartam elhinni, amikor eltelt az első hét úgy, hogy nem volt fejfájásom, majd a második és a harmadik is és ez már 3 hónapja tart. A kezeléseim 1 hónapja értek véget, a fejem jól van, beteg nem voltam, még akkor sem, amikor mindenki más körülöttem igen! Hihetetlen volt számomra és a mai napig is az.


Mindenkinek csak ajánlani tudom Őket, hatalmas segítőkészséggel és odafigyeléssel vannak az emberek felé.

 

Köszönet Attilának, hogy felmérte a problémám és ellenőrizte, hogy mikor hogy állok, köszönet Briginek, hogy amellett, hogy kitartó munkát végzett rajtam, még engem is meghallgatott és köszönet Erikának, aki mindig olyan jó kedvűen és mosolyogva fogadott.

 

Köszönet a Neuropress csapatának!

Köszönettel: Fekete Zsófi
 

Online bejelentkezés állapotfelmérésre

arrow&v
Elfogadom az

NEUROPRESS TERÁPIA BUDAPESTEN A XI. kerületben
1117 Budapest, Fehérvári út 23. I/11. 
Mobil: 06-30/434-7094

NEUROPRESS TERÁPIA BUDAPESTEN A XII. kerületben

1123 Budapest, Kék golyó u. 6.

Mobil: 06-30/777-7033

NEUROPRESS TERÁPIA KECSKEMÉTEN
6000 Kecskemét, Vízöntő u. 9.

Tel.: 06-76/506-764
Mobil: 06-30/944-2528

NEUROPRESS TERÁPIA GYŐREN
9027 Győr, Madách utca 22.
Tel.: 06-96/313-521
Mobil: 06-70/341-5951

NEUROPRESS TERÁPIA SZEGEDEN
6724 Szeged, Kálvária tér 16. I/C-D
Mobil: 06-30/372-4600

 

NEUROPRESS TERÁPIA DUNASZERDAHELYEN
Dunaszerdahely, Galántai út 658
Tel: +421-911-627-644

bottom of page