top of page

Sikertörténetek
Az öngyógyító folyamatok ereje - Emésztőrendszeri panaszok

Cyntia gyomorbántalmakkal és alvászavarral fordult hozzánk. 4 hónapnyi NeuroPress kezelés után minden panasza megszűnt. 

 

2019 júliusában fordultam először a NeuroPress csapatához egy ismerősöm javaslatára, mivel napi szinten gyomorbántalmaim voltak, már évek óta, illetve szintén évek óta szörnyen aludtam, melynek következtében mindig fáradt voltam. Emellett emésztési problémákkal küzdöttem.

500.jpg

NeuroPress állapotfelmérés

Már az állapotfelmérésen több problémám hátterében húzódó okait elmagyarázták és segítettek az állapotomnak megfelelő étrend kialakításában is. A kezelések megkezdődtek, igyekeztem az életmód javaslatokat is betartani. Az alvászavar már 2 hét után megszűnt, jobb lett a közérzetem, a többi panaszom folyamatosan enyhült. A kezelések mindig jó hangulatban teltek, elláttak hasznos tanácsokkal, melyekkel könnyebbek lettek a mindennapjaim. Négy hónapnyi kezelés után jutottunk el oda, hogy minden panaszom megszűnt, a szervezetem tudja végezni újra a dolgát és már csak a stressz kezelése, levezetése maradt hátra, amit Vargha Úrral átbeszélve pontosítottunk, viszont az már az én feladatom. Köszönöm a NeuroPress Terápiának!

Köszönettel: Kirila Cyntia

Online bejelentkezés állapotfelmérésre

arrow&v
Elfogadom az

NEUROPRESS TERÁPIA BUDAPESTEN A XI. kerületben
1117 Budapest, Fehérvári út 23. I/11.
Mobil: 06-30/434-7094

NEUROPRESS TERÁPIA BUDAPESTEN A XII. kerületben

1123 Budapest, Kék golyó u. 6.

Mobil: 06-30/777-7033

NEUROPRESS TERÁPIA KECSKEMÉTEN
6000 Kecskemét, Vízöntő u. 9.

Mobil: 06-30/944-2528

NEUROPRESS TERÁPIA GYŐREN
9027 Győr, Madách utca 22.
Tel.: 06-96/313-521
Mobil: 06-70/341-5951

NEUROPRESS TERÁPIA SZEGEDEN
6724 Szeged, Kálvária tér 16. I/D
Mobil: 06-30/372-4600

 

NEUROPRESS TERÁPIA DUNASZERDAHELYEN
Dunaszerdahely, Galántai út 658
Tel: +421-911-627-644

bottom of page