top of page

Sikertörténetek
Az öngyógyító folyamatok ereje - Nőgyógyászati panaszok

Veronika első terhessége vetéléssel végződött, a második terhessége során megtörtént a tragédia: babája a 22. hétben elhalt, így meg kellett szülnie magzatát. Vera minden erejét összeszedve kereste fel a NeuroPress Terápiát! A kezeléseknek köszönhetően megszületett Kornél Baba!

Áldott állapotból vetélés

Első alkalommal néhány hetesen vetéltem el, már akkor  úgy éreztem, hogy ennél szörnyebb dolog nincs a világon. Aztán telt az idő, kicsit megerősödtem és eldöntöttük, hogy újra próbálkozunk. Nem azonnal, de sikerült újra áldott állapotba kerülnöm. Nagyon boldog voltam, túl voltam a 12 hetes vizsgálaton és  mindent rendben találtak. Hamarosan kiderült, hogy kislány az izgága kis pocaklakó. Imádtam, amikor mozgolódott, minden reggel alig vártam az első jeleket. Elérkezett a 21 heti  vizsgálat, ahol ismét megnyugtattak, hogy minden a legnagyobb rendben.

500.jpg

A 22. hétben megszűnt a szívhang

Néhány nap múlva, egyik  reggel hiába vártam a mocorgást nem volt, először arra gondoltam, hogy biztos majd később... vártam, vártam, de semmi. Nyugtalan voltam, a hasam is kisebbnek tűnt. Nem bírtam tovább, bementem a kórházba, ahol azonnal megvizsgáltak és közölték, hogy a babámnak nincs szívhangja és készüljek,  mert meg kell szüljem. Nem szívesen emlékszem vissza arra a 3 napra amit a kórházba töltöttem....azt hiszem, szavak sincsenek rá.... fizikailag is meggyötörtek, de a lelki fájdalom felülírt mindent. Időre volt szükségem, hogy valamennyire feldolgozzam a történteket... soha nem derült ki mi okozta a kislányom halálát.

 

NeuroPress Terápia

Az internetet böngészve találtam rá a NeuroPress Terápiára. A honlapjukon sok kisbaba születéséről számoltak be, az is kiderült, hogy a szomszéd utcában van a rendelő. Elmentünk egy állapotfelmérésre Vargha Zsolthoz,  és elkezdtem a kezeléseket. Nagyon sokat segített, testileg és  lelkileg is. Sok kismamával találkoztam a rendelőben,  mind valami hasonló szörnyűségen mentek keresztül, beszélgettünk,  bíztattuk egymást, nagyon szerettem járni. A kezeléseknek hála hamarosan újra áldott állapotba kerültem. Öröm, félelem vegyes érzések egyszerre. Vargha Zsolt megnyugtatott, hogy minden rendben lesz, végig fogják majd a kezem és ez így is volt. Utolsó percig jártam a kezelésekre, végig kísértek a 9 hónapot és 2018. nov. 17- én császármetszéssel megszületett szemünk fénye Kornél.

 

Ezúton is köszönöm a sok támogatás, boldog vagyok, hogy végre én is édesanya lettem. 

Király Veronika Eszter

Online bejelentkezés állapotfelmérésre

arrow&v
Elfogadom az

NEUROPRESS TERÁPIA BUDAPESTEN A XI. kerületben
1114 Budapest, Ulászló u. 38.
Mobil: 06-30/434-7094

NEUROPRESS TERÁPIA BUDAPESTEN A XII. kerületben

1123 Budapest, Kék golyó u. 6.

Mobil: 06-30/777-7033

NEUROPRESS TERÁPIA KECSKEMÉTEN
6000 Kecskemét, Vízöntő u. 9.

Mobil: 06-30/944-2528

NEUROPRESS TERÁPIA GYŐREN
9027 Győr, Madách utca 22.
Tel.: 06-96/313-521
Mobil: 06-70/341-5951

NEUROPRESS TERÁPIA SZEGEDEN
6724 Szeged, Kálvária tér 16. I/D
Mobil: 06-30/372-4600

 

NEUROPRESS TERÁPIA DUNASZERDAHELYEN
Dunaszerdahely, Galántai út 658
Tel: +421-911-627-644

bottom of page