2013-ban diagnosztizáltak nálam egy elég ritka betegséget, amit Meniernek hívnak. A belső fülben a belsőfül folyadék nem képes normálisan elvezetődni, ezért felgyülemlik és ez a duzzanat nyomja az egyensúlyközpontot, ami folytán rettenetes forgó jellegű szédülési rohamokat idéz elő. Ezek a rohamok súlyos esetben akár 7-8 órán át is kitartanak és általában erős hányást is okoznak. Kezdetben nálam is még csak fülzúgással indult el a folyamat, majd erős hányingerrel folytatódott és végül elkezdődtek a szédülések, amelyek rohamokká fajultak, hiába szedtem a maximális dózisszámú gyógyszert rá.
A munkába járásom gyakorlatilag ellehetetlenült, nem beszélve arról, hogy már a lakásból sem mertem kijárni, mert a roham bármikor és bármitől kijöhetett. Hosszú kálvária, kórházról-kórházra járás után, végül megműtöttek 2016 nyarán. Ezzel a műtéttel gyakorlatilag kiszélesítették a koponyának azon részét, ahol ez a folyadék elvezetődik, és így nagyobb területen tud eloszlani. A nagy rohamok ezzel szerencsére megszűntek, azonban a mindennapos kóválygások, bizonytalanság érzetek, esetenként hasonló szédüléses rosszullétek – amitől gyakorlatilag járóképtelenné váltam – nem akartak szűnni.
Nagyon el voltam keseredve és kétségbeesve kerestem a megoldást, mert így élni szinte lehetetlen volt számomra. 2016 augusztusában lapozgattam a Természetgyógyász magazint, mert mindig is nyitott voltam az alternatív terápiákra, gyógymódokra, így érdeklődve olvastam el az olyan cikkeket, amelyek kíméletes, mégis hatásos gyógymódot mutattak be.
Amikor megláttam a Neuropress Terápia hirdetését, miszerint egy speciális reflexológiával, azaz pontosabban ideg-inger terápiával nagyon jó eredményeket érnek el a kvázi gyógyíthatatlannak tűnő betegségek terén is. Rögtön éreztem, hogy „Nah ez az, őket kell felhívnom!” Így is tettem és időpontot egyeztetnem a Budapest XI. kerületi rendelőjükben.
Az állapotfelmérés során Vargha Attila vezető terapeuta érthetően levezette a szervezetemben zajló összefüggéseket, a kiváltó okokat és rávilágított a gócpontokra is. Annyi információt mondott el, hogy szinte alig bírtam megjegyezni, de olyan határozottsággal és egyben megnyugtatóan tudta vázolni a lehetséges javulási tendenciákat, hogy úgy döntöttem, belevágok. Veszteni valóm nem volt, egyszerűen már ki akartam szabadulni a betegségem okozta börtönömből.
Heti 2x kezdtem el járni a kezelésekre, amelyek mondhatom elég izzasztóak voltak, gyakorlatilag a lábfejem összes pontján éreztem fájdalmat a kezelések során. Az első hét után el is bizonytalanodtam, hogy kell ez nekem? Vargha Attila és kezelőm biztattak, hogy idővel, sokkal jobb lesz, legyek kitartó, meg lesz ennek a gyümölcse. Vettem egy nagy levegőt és elhatároztam azért is végig csinálom. Elszántan jártam a kezelésekre, igyekeztem betartani az életmódbeli változtatásokat is.
Körülbelül 3 hónap múlva kezdtem már ellazultabban ülni a székben és már egyre kevésbé fájtak a pontjaim, vidámabb és energikusabb lettem, a szédüléseim fokozatosan alább hagytak. Életminőségem újra a régi lett: egyedül jártam a kezelésekre, újra autót vezettem, magabiztosabb lettem, pánikrohamaim megszűntek, egyensúlyom stabil volt, újra végig aludtam az éjszakákat. Sokat segített az a vidám hangulat és az a rengeteg jó tanács, amit Attilától és a kezelőmtől egyaránt kaptam. Nagyon sokat foglalkoztak velem, mindig nyomon követték az állapotomat. Az étkezésemet illetően is jó pár dolgot átalakítottunk, amit azóta is tartok, ezáltal könnyebbnek, kiegyensúlyozottnak érzem magam.
2017 év augusztus környékén hagytuk abba a rendszeres kezeléseket, hiszen hagyni kell, hogy a szervezetben beindított öngyógyító folyamatok maguktól működjenek. Nehezen akartam tőlük megválni – pedig az én utam nem volt rövid – mert egy olyan biztos hátteret jelentettek nekem és egyben biztonságot is a mindennapjaimban, hogy teljesen az életem részévé váltak.
Idén márciusban „letámadott” a lumbágóm, ami igen kitartó és sokkal makacsabb, fájdalmasabb volt, mint 2011-ben, s mivel már magamra kentem az összes létező kenőcsöt, de mindhiába, így ismét a NeuroPresshez fordultam, bízom benne, hogy segítenek, és újra tudok majd sportolni.
Egy szó, mint száz, nagyon hálás vagyok az egész csapat odaadó munkájáért és emberi viselkedéséért, remélem még nagyon sokunknak fognak tudni segíteni!
Boros Krisztina