Az én történetem 2002-ben kezdődött. Akkor  közölte velem az orvos, azt a szőrnyű diagnózist -Parkinson Kór- és, hogy még elviselhetetlenebb legyen a hír, azt is, hogy ez a betegség gyógyíthatatlan.

Persze Összezuhantam. Teljesen kikészültem, az ikreim 8 évesek voltak akkor. Ma már egyetemista mind a kettő, nagyon büszke vagyok rájuk. 

A férjem sajnos akkoriban 150 km-re dolgozott, igy rám maradtak a dolgok. Majd eljutottam a ” Neuropress” nevű Intézménybe! 

Valójában nekik köszönhetem, hogy összeszedtem romjaimat. Tudtam erős akaratú, kitartó ember vagyok, tehát mindent megtettem amit Vargha Zsolt az állapotfelmérés során javasolt. Elkezdtem megint odafigyelni a környezettemre, szóba állni  emberekkel, és egy idő után szinte kivirultam.

8 év telt el és azóta is jól vagyok, mindenki azt mondja hogy semmi nem látszik a betegségemből.

Tavasszal ismét felkerestem a terápiát, hogy egy emlékeztető kezelés sorozatot kérjek. Az a tény hogy a Neuropress terápiára járok, már az ad egyfajta tartást, önbizalmat, mert – én legalábbis – úgy megyek oda, hogy lássák nem hiába dolgoztak! És ez az igazság!

Mert amikor belépek néha nem érzem túl jól magam,  de amikor kifelé jövök,  vidáman, fittnek és beülök az autómba én vagyok maga az öröm.
 
És így kerek a világ számomra. Minden sorstársamnak azt javaslom, hogy soha ne adja fel, mert mindig van kiút.