A mi történetünk 2020-ban kezdődött, amikor férjemmel elhatároztuk, hogy babát szeretnénk.
A dolog sajnos nem ment olyan egyszerűen, mert egy év alatt nem jött a gólya, így a szokásos kivizsgálásokat mi is megkezdtük, ahol elsőnek egyikünknél sem találtak semmit. Az orvos javaslatára inszemináció következett, ami természetesen sikertelen lett, sőt a hormon hatására jött a probléma: nálam mégis találtak valamit…(cisztának indult, majd mégis csak rájöttek, hogy nem sima cisztáról van szó, hanem endometriózisról).
Nagyon megijedtem, mert sajnos van ismerősöm, akinél emiatt nem lett baba végül.
Nagy fájdalmaim voltak az endometriózis miatt, a műtétre pedig várni kellett (Covid időszak), akkor jött velem szembe a Neuropress egyik ismerősöm által. Férjemmel úgy döntöttünk, ha már a fájdalmaim tűrhetőbbek lesznek a műtét időpontjáig, akkor már azért is megéri, de persze a célunk az egészségem mellett a családalapítás volt. Így bejelentkeztem.
2021. december 7-én voltam állapotfelmérésen, ahol nagyon meglepődtünk a problémák összefüggése miatt. Attila elmondta, hogy most a babaprojektet tegyük be a fiókba, majd akkor vegyük elő, ha a szervezetem felkészült a kihívásnak. (Ez volt számomra hosszú idő.)
Heti 3-szor jártam kezelésekre, melynek hatására a panaszaim enyhültek, sőt a műtét időpontjára (2022 március) meg is szűntek. Ha a műtét nem lett volna muszáj, akkor el sem megyek a beavatkozásra. Heti háromszor 8 hónapon keresztül jártam Neuropress kezelésekre, majd lecsökkentette Attila heti kettőre. A kezelések mellett szigorú életmódbeli változást is be kellett vezetnem a mindennapjaimba (étkezés, mozgás). Műtétet követően jött a nehéz időszak, amikor már majdnem feladtam, de férjem támogatása és a kezelők biztatása miatt folytattam a kezeléseket, de akkor már javulást olyan nagymértékben nem éreztem. Kezdtem feladni, heti egyre csökkentettük a kezeléseket, mert már kicsit tehernek éreztem. Mégis ott volt mindig a remény, a bizalom a Neuropressben….és nagy örömünkre 2023 májusában pozitív tesztem lett.
A várandósságom 16 hetéig jártam a kezelésekre és 2024. január 3-án megszületett kisfiunk.
Hálásan köszönöm Vargha Attilának és a szegedi Neuropress Terápia csapatának!