2015-ben határoztuk el a férjemmel, hogy gyermeket szeretnénk. Sajnos a hormoneredményeim alapján nem sok jóval bíztattak az orvosok, az egyetlen lehetőségnek a lombik beavatkozás mutatkozott, bár az sem kecsegtetett túl sok sikerrel. 2016 folyamán 3 lombik beavatkozásom volt, amelyek sikertelenül zárultak. Emellett persze folyamatosan kutattam a különböző alternatív, kiegészítő gyógymódokat, amelyek mind segítettek valamennyit, de sikert egyik sem hozott. 2016 év végén úgy döntöttem, hogy kihagyok egy fél évet a következő lombik beavatkozás előtt és felerősítem a szervezetemet, mivel a korábbi 3 kezelés eléggé legyengített.
Ekkor találtam rá a Neuropress terápiára. A televízióban láttam egy műsort, amelyben Vargha Zsolt bemutatta a terápia működési elvét, amit nagyon meggyőzőnek és hitelesnek találtam. Korábban jártam már talpreflexológiai kezelésre, hittem is benne, de Zsolt ismertetője alapján megértettem, hogy ez a módszer több mint talpreflexológia. Azonnal be is jelentkeztem egy állapotfelmérésre, amelyre 2017 januárjában került sor. Az állapotfelmérésen Zsolt elmondta, hogy több szervem, szervrendszerem nem megfelelően működik. A személyes találkozás során Zsolt szerteágazó szaktudása, empátiája és pozitív személyisége nagy hatással volt rám, éreztem, hogy jó kezekbe kerültem. Megbeszéltük Zsolttal a kezelés menetét, majd megkezdődött a 10 hónapig tartó kezelésem.
Már az állapotfelméréskor jeleztem Zsoltnak, hogy májusra jegyeztek elő a következő lombikkezelésre, amelyet az életkorom miatt nem szeretnék eltolni, ezért megállapodtunk abban, hogy a Neuropress módszerrel fel fogjuk készíteni a szervezetemet a beavatkozásra.
Az állapotfelmérés után részt vettem a Neuropress biorezonanciás felmérésén is, amely rávilágított, hogy milyen élelmiszerekre vagyok érzékeny (pl. glutén, tejtermékek), mit kell kerülnöm, ezeket azonnal és teljes mértékben ki is hagytam az étrendemből. A kezeléssorozat során mindvégig azt éreztem, hogy partnerként kezelnek, figyelembe veszik a kéréseimet és bármikor kérdésem volt, nagyon gyorsan választ kaptam Zsolttól vagy a kezelőktől.
Hetente háromszor jártam kezelésre és bár sokszor majd’ a könnyem potyogott, annyira fájt, 2 hónap múlva már látszott is az eredmény, a hormonértékeim minden korábbinál jobbak lettek, többek között a petefészek tartalékait mutató AMH értékem is javult, amiről sok orvos még jelenleg is úgy tartja, hogy ha lecsökkent, már nem javulhat. Számomra ez volt a meggyőző bizonyíték, hogy a Neuropress kezelés hatásos. Májusban került sor a negyedik lombik beavatkozásomra. A beültetés után sem hagytam abba a kezeléseket, csak módosítottunk a kezelt pontokon, hogy megtámogassuk a szervezetemet, de ne veszélyeztessük a beágyazódást. A beültetés utáni két hét a feszült várakozás időszaka volt, hol erős volt a hitem, hogy sikerül, máskor elbizonytalanodtam. Ez alatt a Neuropress dolgozói mindvégig támogattak és bíztattak lelkileg is. Optimista hozzáállásuk sokat segített abban, hogy én is könnyebben viseljem a várakozás napjait. A második hét végén félve csináltam meg a terhességi tesztet, ami legnagyobb örömömre pozitív lett. A várandósság 9 hónapja könnyű és örömteli volt, semmilyen kellemetlen tünetet nem tapasztaltam. A 12. hétig továbbra is heti háromszor jártam kezelésre, majd szeptembertől már csak hetente egyszer, egészen november elejéig.
Február elején adtam életet drága kisfiunknak, Csongornak, aki szép, egészséges, élénk kisbaba és bearanyozza a napjainkat. Hiszem, hogy a siker nagyrészt annak köszönhető, hogy a Neuropress terápia segítségével feljavítottuk a szervezetem működését, így képessé váltam arra, hogy teherbe essek a hormonális problémák ellenére.
A Neuropress egy csodálatos és hatásos módszer, ami számos egészségügyi problémára kínál valóban hatásos megoldást. Kívánom, hogy minden hasonló problémával küzdő pár találjon rá a Neuropressre és élje át a boldogságot, amit egy gyermek adhat.
Nagyon hálás vagyok Vargha Zsoltnak és a Neuropress csapatnak, hogy segítettek Családdá válnunk!