„Körülbelül 15 éve figyeltem fel enyhén emelkedett vércukor-eredményemre, amit a finomított szénhidrátok, illetve cukor megvonásával egészen 4 évvel ezelőttig sikerült szinten tartanom. Ezt követően azonban fokozatosan nőtt a glükóz-érték, ezért orvosságos kezelést javasolt szakorvosom.
Kipróbáltunk többféle készítményt, de mivel NEM SIKERÜLT LESZORÍTANI A VÉRCUKORSZINTET, AZ INZULIN ADAGOLÁS MEGKEZDÉSÉT JAVASOLTÁK. Nem voltam elragadtatva az ötlettől. Felkerestem a NeuroPress Terápia kecskeméti rendelőjét, melyről a médiából értesültem. A korrekt, meggyőző állapotfelmérés után megkezdett terápia hamar meghozta gyümölcsét. Vércukor-értékeim fokozatosan javultak.
EGY IDŐ UTÁN MÁR ORVOSSÁGOK NÉLKÜL IS JÓ LABOR-EREDMÉNYEK SZÜLETTEK. Ehhez a kezelések mellett természetesen szükség volt a javasolt életviteli változtatások következetes betartására. Egyéni étrendet vezetettünk be, mely számomra tökéletesnek bizonyult. Jó szívvel ajánlom mindenkinek! KÖSZÖNÖM Vargha Attila úrnak, továbbá a gyógymód minden munkatársának, hogy az évtizedek óta fennálló cukorproblémám rendeződhetett, s hogy vitálisabb, kiegyensúlyozottabb, egészségesebb életet élhetek orvosságok nélkül!”