Egy ismerősömtől hallottam a NeuroPress Terápia kezeléseiről, szerettem volna mihamarabb kipróbálni, így megleptek egy NeuroPress ajándékutalvánnyal szeretteim. Elég sok és komoly tünetekkel érkeztem, melyek a kezelések hatására megszűntek.
A kezelések által sikerült fogynom, igaz oda figyeltem az étkezésre, de már nem kellett tartanom a 160 grammos szénhidrát diétát. Orvosságomra már nem volt szükségem, a legfrissebb laborok alapján inzulinrezisztenciám is rendeződött.
A kezelések mellett oda figyeltem a rendszeres testmozgásra is, így jobb lett a közérzetem és a fáradékonyság sem jellemző azóta.
Az emésztésem normalizálódott. Igaz vannak ételek, amiről teljes mértékben le kellett mondanom, de megértettem mire nincs a szervezetemnek szüksége és mivel mit tudok helyettesíteni. Így ugyanúgy jóízűen étkezem, csak egészségesen. Ebben is sok segítséget kaptam.
A kezelések előtt rengeteg pollenre, virágra és még jó pár dologra allergiás voltam, most már nincsenek allergiás tüneteim sem, pedig allergiám kiskoromtól kezdve végigkísérte eddigi életemet.
2 éven keresztül HPV vírussal küzdöttem, több immunerősítőt is kipróbáltam, amitől el kellett volna múlnia a vírusnak, de sikertelenül zajlott az összes orvosi kezelés. Az orvosok már a műtétet javasolták, amitől nagyon tartottam. Pár hónapnyi NeuroPress kezelés hatására elmúlt végre, melyet orvosilag is alátámasztják leleteim. Nagyon nagy boldogság számomra ez az eredmény!
Fejfájással és térdfájdalommal is küzdöttem, de mára azt is elfelejthettem.
A kezelések sokszor fájdalmasak voltak, de hétről hétre csökkent a fájdalom, ami a javulásomnak volt köszönhető. Vargha Attila az első találkozásunkkor, az állapotfelmérésen, elmondott minden problémámat, hihetetlen volt, hogy mindent kitapintott! Tanácsokat adott étkezésben, mozgásban, amit nem mondom, hogy könnyű volt eleinte tartani, de mára beépültek a mindennapjaimba és utólag hatalmas sikert érzek és elégedettséget. Szuperül érzem magam! Orvosságaimat elhagyhattam! Amellett, hogy a problémáim megszűnése az életemben nagy-nagy előrelépés, de boldogsággal tölt el, hogy megismertem egy szakmailag és erkölcsileg is kifogásolhatatlan csapatot. Odafigyeltek Rám, bíztattak, Nekik köszönhettem ismét az egészségem! Újból a munkámra és az életemre koncentrálhatok. Bátran ajánlom őket!
Köszönettel: Dobi Annamária