2019 januárjában egy ismerősöm osztotta meg a NeuroPress Terápia oldalát a Facebookon, ami felkeltette az érdeklődésemet. Nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy nekem szólt. Utána olvastam és mindenféle problémával kapcsolatban találtam sikertörténeteket. Mivel már évek óta vágytunk arra, hogy családdá váljunk, túl voltunk megannyi próbálkozáson, 5 inszemináción, 6 lombik beültetésen és 3 nőgyógyászati beavatkozáson, úgy éreztem, semmit sem veszíthetek, ha kipróbálom. Az utóbbi időben inzulinrezisztenciát diagnosztizáltak nálam, gyakori fejfájás gyötört és alvászavarral is küzdöttem. Ezek alapján döntöttem amellett, hogy bejelentkezem egy állapotfelmérésre.
Vargha Attila végezte az állapotfelmérést, amely során elmagyarázta a kezelés menetét, kijelölt számomra egy tervet, amely alapján éreztem, hogy rátaláltam egy olyan terápiára, ahol nem felszínesen kezelnek, az alapokkal kezdjük és a problémák gyökereit tárjuk fel. A kezelések eleinte igen fájdalmasak voltak, de mégis jól estek és tudtam, jó helyen vagyok. A rendelőben láttam és hallottam sikertörténeteket NeuroPresses babákról, így ez is erősítette bennem a hitet. Korábban is sok alternatív területtel próbálkoztam, de itt éreztem először azt, hogy mindenki őszintén elköteleződött mellettem és velem együtt haladnak a cél felé. A kezelések jól haladtak, javultak az értékeim, egyre jobban éreztem magam és Attilával egyeztetve vágtunk bele a következő beavatkozásba. Mélyen belül tudtam, hogy most sikerülni fog és valóban jó híreket kaptunk. Hihetetlen volt, hogy végre sikerült, amire annyira vágytunk. A terhesség alatt is végig jártam kezelésre, ahol nem csak fizikai, hanem lelki támogatást is kaptam, velem izgultak és drukkoltak. 2020.03.03-án megszületett kislányunk, aki a legszebb, legcsodálatosabb ajándék, amit csak kaphattunk. Már tudom, hogy megérte minden nehézség és küzdelem. Hálás vagyok, hogy a Neuropress kollégái elkísértek ezen az úton. A történetem azért mesélem el, hogy másoknak is erőt adjak, ne adják fel. Mi is folytatni fogjuk az utunkat, hiszen hamarosan kistestvért is tervezünk, remélem akkor is számíthatok a NeuroPress csapatára.
Katona Fruzsina