Kedves NeuroPress Terápia Szeged!
Egész életemben fejfájós voltam, de komolyabb migrénbe 4 éve fordult át és azóta vált az életem részévé.
Természetesen végigjártam vele az összes orvost, a neurológiát, de semmilyen szervi bajt nem találtak, így maradt a tüneti kezelés. Ha szerencsém volt és még időben vettem be a gyógyszert, akkor segített, ha pedig olyan erős volt a migrén, akkor nem segített semmi. Nem tudtam iskolába menni, később pedig a munkámban is akadályozott, hiszen csak a sötét szobában bírtam aludni egész nap. Amikor pedig az erős, vényköteles fájdalomcsillapítót már úgy szedtem mintha csak cukorka lenne, elhatároztam, hogy muszáj tennem valamit. Egy hirdetésben láttam meg a NeuroPress Terápiát és úgy gondoltam kipróbálom. Nagy örömmel tapasztaltam, hogy 7 hónap terápia után úgy érzem, ez volt az utolsó megálló a migrén elleni küzdelmemben. Itt valódi változást hoztak az életembe.
Hálásan köszönöm a szegedi és a XI. kerületi rendelő kezelőinek és Vargha Attilának, amiért lehetővé tették, hogy visszakapjam a fájdalommentes hétköznapjaimat.
Köszönettel: Huszta Rita