Linett 2023 nyarán került a Neuropress terápiára. Korábban sok vizsgálaton átesett több intézményben, mivel szédüléses, hányásos panaszok miatt fordultunk vele orvoshoz kb. három éve. A panaszok időnként jelentkeztek és néhány napig tartottak reggel, ébredés után.
Az interneten olvastunk a Neuropress terápiáról és arról, hogy sok embernek, köztük kisgyermekeknek is lehet segíteni a gyógymóddal. Augusztus elején voltunk először Vargha Attilánál, aki alaposan kikérdezte a panaszokat és kedvesen, empátiával feltárta Linett panaszainak kiváltó okait. Azt mondta, hogy először emésztését kell rendbe hozni a kezelésekkel, ehhez szigorú életmódbeli javaslatokat írt elő és néhány táplálék kiegészítő szedését is javasolta. Néhány kezeléses alkalom után, mely mindig jó hangulatban telt, mivel a kezelők is nagyon kedvesek, barátságosak.
Linett emésztése javulni kezdett, majd a 10. alkalom után már majdnem teljesen rendbe is jött. A következő nyolc alkalom után pedig vidáman, könnyeden távoztunk a terápiáról mert minden pontot rendben találtak és egyébként sem voltak már panaszai. A szédülés, hányás azóta nem jelentkeztek és bízunk benne, hogy ez így is marad. Nem csak az emésztési zavarokat hanem a terápia előtt nagyon gyakran jelentkező lábzsibbadás is sokat javult, már csak nagyon ritkán zsibbad a lába, korábban naponta több alkalommal is fel kellett állnia és szaladni egy kört, hogy ne érezze a zsibbadást.
Köszönjük Vargha Attilának és a kecskeméti rendelő dolgozóinak a gyógyulást és azt, hogy ezek az alkalmak jó hangulatban telhettek Linett számára.