Most leírnám az én kis történetemet, aminek remélhetően, happy end lesz a vége, hála Vargha Zsoltnak és az Ő nagyszerű terápiájának. Mindig is túlsúlyos ember voltam, de a közelmúltban már nagyon elhatalmasodott rajtam. Először a lábaim kezdtek egyre jobban fájni, majd a derekam sajgása következett. Egyre többször kellett leülnöm a színpadon éneklés közben, ami bizony nem tette könnyebbé a dolgomat. Ezzel párhuzamosan éjszakai kézzsibbadások jelentkeztek és hamarosan már fulladási rohamokkal is küzdöttem. Végtelenül sajnáltam magam, de nem volt erőm, semmin változtatni az egészségem érdekében. Aztán egy napon édesapám bekerült a kardiológiára. Mikor az ismerős professzor meglátott, lehordott és nagyon rám ijesztett, hogy tolókocsi, vagy akár a legrosszabb is bekövetkezhet, ha nem kezdek azonnal fogyókúrába. Hát ez volt az első löket, aminek köszönhetően 10 kg- tól szabadultam meg. Hamarosan újabb trauma következett be egyik szabadtéri fellépésemen. Egy egyórás előadásról volt szó, amit ugye nem illik ülve végig énekelni. Térdtől lezsibbadtak a lábaim, azt sem tudtam, hogy hogyan fogok tovább lépni. Persze mindent megtettem, hogy a nagyszerű és hálás közönség élvezhesse a műsort és ne vegyen észre semmit. Roppant nehéz volt végigcsinálnom, de a sok taps, a nézők szeretete kárpótolt mindenért. Az öltözőbe visszatérve kitört belőlem a sírás, és erős pánikroham kerített hatalmába. Egyik kedves barátnőm, aki elkísért a fellépésemre, mondta, hogy most aztán nincs apelláta,azonnal elvisz engem a NeuroPress Terápia győri rendelőjébe. Nem tiltakoztam.
Kellemes meglepetésként ért, hogy az alternatív gyógyászati központ mennyire barátságos környezetben várja a pácienseit. Először állapotfelmérésen vettem részt, rendkívül érdekes dolog volt, alig hittem a fülemnek, hogy mi mindenre ad érthető, logikus választ Vargha Úr, a szervezetem működésével kapcsolatban. Nem akarom sorolni, de világossá vált számomra megannyi dolog. Például az is, hogy a pajzsmirigy alulműködésem miként befolyásolja a vérnyomásomat, hogy egyáltalán hogyan függ össze minden mindennel. Korábban abban reménykedtem, hogy a saját erőm és az orvosságok majd megoldják a problémáimat, de rá kellett ébrednem, hogy az csak ideiglenes megoldás, ráadásul nem szűntetik meg a betegségeket kiváltó okokat. Amivel viszont a legnagyobb meglepetést szerezte, hogy pontosan elmondta a bennem aktuálisan zajló lelki problémákat is. Teljesen pontosan! Meglepő volt! Persze ma már értem, hogy a szervi elváltozásaim ezt is elárulták neki. Most már logikus, hogy amit tesznek, az egy olyan komplex terápiát jelent, ami nem a mindenféle tüneteimet kezeli (pl.: magas vérnyomás), hanem a teljes szervezetem megfelelő működését állítja helyre. ENGEM gyógyítanak, testemmel-lelkemmel együtt! Felvillanyozottam, hogy van remény. Természetesen a javasolt életmódtanácsok betartásával. Hát, igen mert nem csak a terapeután múlik a dolog, bármilyen kiváló is. Nekünk is tennünk kell a sikerért!
Vargha Zsolt és a NeuroPress Terápia összes munkatársának személyében egy nagyon segítő csapatot ismertem meg. Tényleg azon dolgoznak hatalmas hivatástudattal, szívvel-lélekkel, hogy a megfelelő kezelések és komplex gyógymód alkalmazásával, a hozzájuk fordulók valóban felépüljenek, a szervezetük újra egészségesen működjön! Bárki is kérdőjelezi meg a hatékonyságukat, szerintem vagy nem járt még náluk, vagy nem csinálta végig megfelelően a javasolt terápiát.
Vargha Úr, és a Kezelőm tanácsainak megfelelően, már sokkal jobban figyelek a szervezetem apró jeleire, jelzéseire. Felügyelet mellett csökkentve lett a vérnyomáscsökkentő orvosságom, majd fokozatosan teljesen elhagyhattam és ma gyakorlatilag ott tartok, hogy semmilyen egyéb orvosságra nincs szükségem. Jobb lett a közérzetem, elmúltak a kéz és láb zsibbadásaim, és egészséges életmódváltással mínusz 30 kg- t hagytam magam mögött!!
Én roppant büszke vagyok önmagamra, de természetesen ez a Neuropress Terápiával közös sikerünk!
Azt hiszem sok, hozzám hasonló cipőben járó embertársamat érintő probléma ez.
Mindenkinek, aki a történetem olvassa, tiszta szívből ajánlom a NeuroPress Terápiát! Igenis van remény, hiszen létezik hatékony, gyógyszermentes megoldás az életünk jobbá, egészségesebbé tételére! Senki ne adja fel! Én sem fogom, folytatom!
Markovics Edit