Csanádnál 1-es típusú cukorbetegséget diagnosztizáltak, az inzulinegységek beállítása során kerestük fel a Neuropress Terápia kecskeméti rendelőjét. Nem akartunk beletörődni, hogy a gyermekünknek élete végéig inzulinnal kell szúrnia magát. Az állapotfelmérés során rávilágítottak arra, hogy a háttérben autoimmun folyamatok húzódnak. Azt hittük már mindent tudunk a „betegségről”, de újabb információk halmazával bővült ismeretünk. Bizakodva álltunk a terápiához, bíztunk a sikerben.
Felállította a kezelési tervet Vargha Attila, vezető terapeuta és az egyénre szabott táplálkozást is átbeszéltük. Rendszeresen jártunk a beirányzott kezelési terv alapján kezelésre, a táplálkozást szigorúan tartottuk. A biorezonancia vizsgálat által sikerült a táplálkozáson még pontosítani.
Ha bármin kellett változtatnunk, azt a felülvizsgálatok során átbeszéltük, „nem engedték el a kezünket”, folyamatosan végig kísértek az úton minket. Hogy az eredmény ne maradjon el, minden úgy csináltunk, ahogy Vargha Úr javasolta. Szóról-szóra betartottunk mindent.
Nem mondjuk, hogy könnyű volt, de szerencsés vagyok, hogy ennyire tudatos és elszánt fiam van, aki talán még nálam is jobban szerette volna a sikert és, hogy elkezdhessük az inzulinadagokat csökkenteni.
A terápiának és a javaslatok betartásának köszönhetően a reggeli 10 egységről 6-ra tértünk át, a déli 3 egység maradt és az esti 4 egységet teljesen elhagytuk. Ez eddig is szuper eredmény, de tudjuk sokkal több is lehetséges, mára már a heti háromszori kezelést, csak heti egyszeri kezelésre csökkentették. Alvásproblémái Csaninak és anyagcsere folyamatának felborulása is megoldódott. Hatalmas dolgok ezek, nem adjuk fel, folytatjuk. Nagyon hálásak vagyunk Attila figyelmességéért, szakértelméért és a kezelőnk helytállásáért. Szívesen jár Csani a kezelésekre. Továbbra is közösen azon dolgozunk, hogy még nagyobb eredmény születhessen, hiszen tudjuk, ehhez a terápia hatékonysága mellett a mi kitartásunk ugyanúgy kell.
Bátran ajánlom mindenkinek, aki nem csak várja, hogy valaki megoldja a problémáját, hanem, aki elszánt és valóban hajlandó is változtatni, aki valóban akar gyógyulni!
Hálás köszönettel: Szappanos Csanád anyukája, Szappanosné Varga Ágnes